Műfordítói szeminárium Csehy Zoltánnal

Csehy Zoltán Ovidiust fordít. Munkájának eredményeként megjelenés előtt áll az új magyar Metamorphoses. Vendégünk lesz a fordító az ELTÉ-n május 23-án és 24-én. 23-án, hétfőn 16 órától fordítói szemináriumot tart, melyen egy kiválasztott szöveghely fordításával foglalkoznak a résztvevők, másnap, május 24-án pedig egy kerekasztal-beszélgetésre kerül sor a klasszikusok magyar fordításának lehetőségéről, jövőjéről. Mindkét eseményre szeretettel várjuk az érdeklődőket!

A szeminárium ideje és helye: 2022. május 23. 16 óra, F épület 217-es terem

A szemináriumra választott részlet:
Daedalus interea Creten longumque perosus
exsilium tactusque loci natalis amore
clausus erat pelago. “Terras licet” inquit “et undas
obstruat: at caelum certe patet; ibimus illac!
Omnia possideat, non possidet aera Minos.”
Dixit et ignotas animum dimittit in artes
naturamque novat. Nam ponit in ordine pennas,
a minima coeptas, longam breviore sequenti,
ut clivo crevisse putes. Sic rustica quondam
fistula disparibus paulatim surgit avenis.
Tum lino medias et ceris adligat imas,
atque ita compositas parvo curvamine flectit,
ut veras imitetur aves. Puer Icarus una
stabat et, ignarus sua se tractare pericla,
ore renidenti modo, quas vaga moverat aura,
captabat plumas, flavam modo pollice ceram
mollibat lusuque suo mirabile patris
impediebat opus. Postquam manus ultima coepto
imposita est, geminas opifex libravit in alas
ipse suum corpus motaque pependit in aura.
(Ovidius: Metamorphoses 8,183–203)

Eközben Daedalus meggyűlölve Krétát és (= azaz) a hosszú száműzetést és megérintve szülőföldje iránti szeretetétől volt bezárva a tengeren (~ körülzárva a tengertől). Így szólt: „Elzárhatja előlem a tengert és a földet, de az ég még biztos nyitva marad: menjünk tehát arra! Minden Minószé lehet, de nem övé a levegő!” Mondta és lelkét ismeretlen művészetek/technikák felé indította, és megújította a(z emberi) természetet. Sorba helyezett ugyanis tollakat a legkisebbektől kezdve, hosszút úgy hogy mögötte kisebbek következnek, azt gondolhatnád, egy lejtőre nőttek. Így növekedett/keletkezett egykor a falusi síp lassanként a különböző nagyságú nádszárakból. Aztán zsineggel rögzíti a közepén, viasszal az alján, és az így összeállított/megkomponált darabot kis ívben meghajtja, hogy igazi madarat utánozzon. Ott állt vele a fiú, Icarus is, nem is sejtve, hogy saját veszedelmét tapogatja, egyszer ragyogó/boldog arccal kapkodta a kósza szellő által felkapott tollakat, máskor ujjaival puhította a sárga viaszt, és akadályozta játékával apja csodálatra méltó művét. Miután az utolsó simítást is megkapta a mű, az alkotó (egyensúlyozva) a két szárnyra vetette testét, és megmozgatva
a levegőt függő helyzetbe hozta/ felemelte.